Notice: wpdb::prepare helytelenül került meghívásra. The query does not contain the correct number of placeholders (2) for the number of arguments passed (3). Bővebb információ a Hibakeresés a WordPress-ben helyen. (Ez az üzenet a 4.8.3 verzióban került hozzáadásra.) in /var/www/virtual/capacenter.hu/maimano.hu/verzo/htdocs/wp-includes/functions.php on line 3942 Verzo » Drégely Imre

Született 1960-ban Bácsalmáson.
1974 óta Budapesten él.

1979-ben érettségizett a Képző-és Iparművészeti Szakközépiskola fotó-illusztrátor szakán.
Ezután segédoperatőrként, kameramanként a Magyar Televíziónál dolgozott.

Fotográfiával a ’80-as évek közepe óta foglalkozik aktív alkotóként. 1984-től szerepel hazai és nemzetközi kiállításokon és vesz részt a fotográfiai közéletben. 1988-ban tagja lett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának, majd több, a fotó progresszív vonulatát képviselő fotográfiai csoportnak.
A kilencvenes évek elejétől alkalmazott fotográfusként dolgozik, reklám, divat, műtárgy, illusztrációs stb.területeken.1988-94 között az Iparművészeti Főiskola hallgatója volt, 1992-ben főiskolai, 1994-ben pedig egyetemi diplomával végzett, a mesterképzést befejezve.
1998-tól vesz részt a fotográfiai oktatásban. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Média Intézet Fotográfia tanszékén dolgozik művésztanárként, emellett a Novus Művészeti Szakközépiskolában fotó szakvezető tanár, valamint több alapítványi iskolában fotográfiai kurzusokat, előadásokat tart.
Jelenleg aktív tagja a ’+ Műhely’ Alkotócsoportnak.

Több ízben támogatást nyert az NKA Fotóművészeti Szakkollégiumától.

A képzőművészeti indíttatású tiszta fotográfia híve. A 90-es évek eleje óta folyamatosan foglalkozik a különféle Polaroid eljárásokkal is, míg az utóbbi években a digitális képalkotás és a különböző fotóeljárások szintetizálása is foglalkoztatja.
2006 óta tartó projektjében nagyméretű, emblematikus szekvenciákat és fotómátrixokat készít, amelyeknek képalkotó elemei digitális vagy digitalizált analóg fotográfiák, dokumentum jellegű triviális motívumok.
A projekt egyes fázisaiban az absztrakció és a figuralitás, a jelszerűség és dokumentumjelleg kettőssége, a képértelmezés fotográfiai alternatívái foglalkoztatják.

Munkáit jelenleg a Nessim Fotóművészeti Galéria képviseli.

Képzések, Tagságok

1975-79 Képző és Iparművészeti Szakközépiskola, fotó szak, Budapest
1988 Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója – tag
1988 Egyesült Képek Egyesület – tag
1988 Magyar Iparművészeti Főiskola hallgatója fotó és alkalmazott grafika szakon
1991-94 Pécsi József Fotóművészeti Ösztöndíj
1992 Iparművészeti Főiskola – főiskolai diploma, Budapest
1992-94 Iparművészeti Főiskola Mesterképző – egyetemi diploma, Budapest
1994-től szabadfoglalkozású fotográfus
1994-től Magyar Alkotóművészek Országos Szövetsége – tag
1994-től Magyar Fotóművészek Szövetsége – tag
1998-tól Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Média Intézet fotográfia tanszékén művésztanár
1998-tól Szellemkép Szabadiskola fotó óraadó tanár, Budapest
2003-tól Novus Művészeti Szakközépiskola, fotó szak, vezetőtanár, Budapest
2005 +Műhely Alkotócsoport tagja.

Díjak

2007 Balogh Rudolf Díj
2010 17. Esztergomi Fotóbiennálé Esztergom város díja

Egyéni kiállítások (válogatás)

1986 Bercsényi Klub, Budapest
1988 Fiatal Művészek Klubja – FMK, Budapest
1989 Utcagaléria, Szombathely
1992 Polaroidok – FMK, Budapest
1993 FMK, Budapest
1994 Polaroidok II – Bercsényi 28-30 Galéria, Budapest
1994 Hótár kiállítás sorozat, December – MU Galéria, Budapest
1995 Fekete Kamra – Mű-Terem Kiállító, Budapest
1996 Fekete – FMK, Budapest
1997 Archívum – Bolt Galéria, Budapest
1997 Közös Munkák /Bányay Péter (1960-2003) – Drégely Imre/ – Bolt Galéria, Budapest
2000 Imicsek – Francia Intézet, Budapest
2003 Elektromos Művek – Nyitott Műhely, Budapest
2006 Monoszkóp – MU Galéria, Budapest
2007 Egyes szám – Többes szám – Nessim Galéria, Budapest
2008 Photomatrix – Hungarian Cultural Centre, London, UK
2009 DI ID – Nessim Galéria, Budapest
2011 Age:L retrospektív kiállítás – Nessim Galéria, Budapest

Csoportos kiállítások (válogatás)

1987 Fotográfia ’87 – Műcsarnok, Budapest
1988 Stúdió – Önarckép – Fotóművészeti Galéria, Budapest
1990 Stúdió IV. – Ernst Múzeum, Budapest
1990 Schnelle Bilder – Künstrelhaus, Bécs, Ausztria
1990 Bundesdia Workshop (szabadtéri kiállítás) – Burghausen, NSZK
1991 Tatarozás – Műcsarnok, Budapest
1991 Egyesült Képek – Kaposvár
1992 Diploma ’92 – Tölgyfa Galéria, Budapest
1992 A Polaroid Magyarországon – Berlin, Németország
1993 Camera Obscura – Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
1993 Pajta Galéria, Salföld
1994 Diplomamunkák – Hungarian Cultural Centre, London, UK
1994 Pécsi József ösztöndíjasok kiállítása – Dorottya Galéria, Budapest
1994 Fotografi dell’Ungheria – Spilimbergo, Olaszország
1994 Csoportkép Első Alkotócsoport – Vigadó Galéria, Budapest
1994 IX. Esztergomi Fotóbiennálé – Balassi Bálint Múzeum, Esztergom
1994 Az első kiállítás – Bolt Galéria, Budapest
1994 Fiatal Magyar Fotó ’90 után – Miskolc, Budapest
1995 Fotogramok – Vigadó Galéria, Budapest
1995 A Látható jelen – Ernst Múzeum, Budapest
1995 Profokus – Stefánia Palota, Budapest
1995 Kortárs Magyar Fotó ’95 – Pécsi Galéria, Pécs
1995 EKE GANZ – Budapest
1996 Több Szem – Vigadó Galéria, Budapest
1996 Concept – Kortárs Nemzetközi Fotó – Zágráb, Horvátország
1996 Fofoto /Fotóhónap/ – Pozsony, Szlovákia
1997 Kortárs Magyar Fotó ’97 – Pécsi Galéria, Pécs
1998 Kép és Szöveg – Bolt Fotógaléria, Budapest
1998 Camera Soave 1998 – Soave, Olaszország
1998 Akt a Foto- és Szobrászművészetben – Vigadó Galéria, Budapest
1998 Első Országos Fotóhét – Iparművészeti Múzeum, Budapest
1998 Take Five, Kortárs Magyar Fotó – Magyar Főkonzulátus, NewYork, USA
1998 Take Five, Kortárs Magyar Fotó, Fofoto Fotóhónap – Pozsony, Szlovákia
1998 XI. Esztergomi Fotóbiennálé, Esztergom
1999 XXS, Országos Fotóhetek– Bolt Fotógaléria, Budapest
1999 Kortárs Magyar Fotó ’99 – Pécsi Galéria, Pécs
1999 Zeitgenössiche Fotografie aus Ungarn – Akademie der Künste, Altes Rathaus–Kulturhaus, Potsdam, Berlin, Németország
1999 A Bolt Fotógaléria Kollekciója – Francia Intézet, Budapest
2000 Vernissage II – MU Galéria, Budapest
2000 Kortárs Fotográfusok – Vízivárosi Galéria, Budapest
2000 Ikrek Fesztivál – Víztorony Galéria, Budapest
2000 10 Kép10 Katalógus a Bolt Galériából – MD Stúdió Galéria, Budapest
2001 Válogatás a Bolt Galéria gyűjteményéből – VMK. Fotó Galéria Nyíregyháza
2001 Kortárs Magyar Fotográfia, a Bolt Galéria Kollekciója – Galerie Photo- Montpellier, Franciaország
2001 Bányay, Detvay, Drégely, Herendi – Thierry Marlat Galéria Párizs, Franciaország
2001 XXS & XXL – Vrais Reves Galéria Lyon, Franciaország
2001 Pepsi Sziget Fesztivál (Open Art) Budapest
2001 Espace d`art contemporain Voutes du Port de Royan, Franciaország
2002 Vagy-vagy – VAM Design Galéria, Budapest
2003 Offline I. A fotográfus.hu Alapítvány kiállítása – Millenáris, Budapest
2004    Camera Soave 2004 – Soave, Olaszország
2004 Breaking the Light, Contemporary Hungarian Photography – Kaunas, Fujifilm Galeria, Litvánia
2004 Breaking the Light, Contemporary Hungarian Photography – Klaipeda, Litvánia
2004 Breaking the Light, Contemporary Hungarian Photography – Vilnius, Litvánia
2004    Breaking the Light, Contemporary Hungarian Photography – Parnu, Museum of New Art, Észtország
2004 Breaking the Light, Contemporary Hungarian Photography – Moszkva, Magyar Kultúra Háza, Oroszország
2004 Offline 2.– Vizivárosi Galéria, Budapest
2004 Foto 20. – Ponton Galéria, Budapest
2005 Neofoton – Művészetmalom, Szentendre
2005 Megközelítés Tatabányai Kortárs Galéria, Tatabánya
2005 Akku +Műhely – Budapest Galéria Kiállítóháza, Budapest
2005 Breaking the Light – Museu da Água Lisszabon, Portugália
2006 Plainair Plen Art Fesztivál – 2B Galéria, Budapest
2007 =DIGIT=0010100011010111000101= (Digitalizáció) – 2B Galéria, Budapest
2007 Állami művészeti díjazottak kiállítása – Olof Palme Ház, Budapest
2007 Art Fair 2007 – Műcsarnok, Budapest
2008 2X (New York), Kerekes Gáborral – Nessim Galéria, Budapest
2008 Aqua – Nessim Galéria, Budapest
2008 Art Fair 2008 – Műcsarnok, Budapest
2009 Hagyomány és nyitottság – mai magyar fotográfiai törekvések – Tallin, Észtország
2010 Lightboxes – Camera Soave, Soave, I
2010 Gallerist selection – Nessim Galéria, Budapest, Art Dubai, Dubai, UAE
2010 Contemporary Art Fair – Essen, Németország
2010 Contemporary Istanbul – Istanbul, Törökország
2010 Részletek, Detvay Jenő és Hangyál Judit gyűjteménye – Vízivárosi Galéria, Budapest
2010 Mesterek és tanítványok III. – Klauzál 13 Galéria, Budapest
2010 Homo Ludens XVII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé (Esztergom Város Díja) – Rondella Galéria, Esztergom
2010 Homo Ludens /Válogatás a XVII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé képeiből/ – Kolta Galéria, Budapest
2011 Vektorok – Nessim Galéria, Budapest
2012 3×3 – ARTplacc Kortárs Művészeti Fesztivál, Tihany (Kogart, Gaudens Pedit Galéria (A), Nessim Galéria) Krisztina Palace, Budapest
2012 Polaroid 65 XVIII. Esztergomi Fotobiennálé – Magyar Fotográfiai Múzeum, Kecskemét
2012 Polaroid 65 XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé – Vármúzeum, Rondella Galéria, Esztergom
2012 Polaroid 65 Válogatás a XVIII. Esztergomi Fotográfiai Biennálé képeiből – Kolta Galéria, Budapest
2012 Üzenet / Message – Casati Galéria, Budapest