Notice: wpdb::prepare helytelenül került meghívásra. The query does not contain the correct number of placeholders (2) for the number of arguments passed (3). Bővebb információ a Hibakeresés a WordPress-ben helyen. (Ez az üzenet a 4.8.3 verzióban került hozzáadásra.) in /var/www/virtual/capacenter.hu/maimano.hu/verzo/htdocs/wp-includes/functions.php on line 3942 Verzo » Drégely Imre

Gyerekkora óta fényképez, de nem fotósnak készült, inkább grafikusnak, festőművésznek.

Sosem akartam fotográfus lenni. Édesapám, aki egyébként szabómester volt, nemcsak nagyon jól rajzolt, hanem amatőrként sokat fényképezett is. Később, amikor a falunkban kultúrház-igazgató lett, fotószakkört is szervezett – onnan őrzöm az első fotós emlékeimet. Grafikus vagy festő szerettem volna lenni valójában, jelentkeztem is többször a Képzőművészeti Főiskolára, de mivel már a szakközépiskolában is fotózást tanultam, megmaradtam ennél. És végül az Iparművészetin, a fotó-alkalmazott grafika szakon kötöttem ki.

A képzőművészet iránti vonzalom nem tűnt el nyomtalanul, a mai napig – vagy talán egyre inkább – hatással van a képeire.

Magam is úgy érzem, hogy a gondolkodásom, a mentalitásom elsősorban képzőművészeti indíttatású, mindamellett a színtiszta fotográfia megvalósítására törekszem. Ha meg kellene határozni, jobbára az úgynevezett „fine art photography”, a képzőművészeti jellegű fotográfia műfajába sorolnám magam. Kevésbé illusztratív vagy narratív képek ezek szándékaim szerint, mindig inkább konstruálni szeretnék valamit, mint önmagában megjeleníteni.

Ezzel együtt a dokumentarista igény is kiérezhető ezekből a képekből: a valóságot gyakran fotós (fotó-grafikus) eszközökkel hangsúlyozva.

Ez a Verzó-kiállítás is több különálló anyagból állt össze, de a vezérelv mindegyikben azonos. Ezek az összetett, mozaikképek, szekvenciák olyan fikciók, amelyek manipulálatlan, általában triviális dokumentum-elemekkel keverednek, azzal a – magam számára megfogalmazott – céllal, hogy emblematikus kordokumentumokká is váljanak ezzel a sűrített, szintetizált ábrázolással.

Vegyük az Alvók című képet: két fiú a vonaton, sörösüveggel, kissé bódultan. A raszteres, szemcsés, elhomályosult megoldás révén a hangulatuk, az állapotuk is érzékelhető.

Ez valójában egy nagyméretű printként működő kép és számomra is kérdés, mi jön elő belőle monitoron nézve, emiatt itt csak néhányat láthatnak az ilyen jellegűekből, ízelítőként. El kell mondanom, mert kicsiben esetleg nem tűnik fel mindjárt, hogy a sorolódó „szemcsék” itt maguk is figurálisak, vagyis minden egyes kicsi raszter-darabka egy-egy kép, ugyanazt a látványt mutatja visszakicsinyítve, mint amit nagyban is látunk. Voltaképpen a kép önmagából rakja össze önmagát. De az sem baj, ha itt most ez nem látható tisztán, végül is ez egy újabb verzió, más interpretáció, ezt is szívesen vállalom. Ilyen a Galamb is, de azon kevésbé drasztikus a rész-egész arány és ilyen felbontásban is jól kivehető ez a technika. Többek között az volt a szándékom vele, hogy ezzel a raszter-szerű képhatással kifejezzem anakronisztikusra tiszteletemet a klasszikus analóg fekete-fehér fotográfiák felé, egy totálisan digitális gesztussal. Cél, hogy a kép egyre távolabbról (vagy kis méretben) nézve egy hagyományos, durván szemcsés nagyításra kezdjen hasonlítani. Ezzel bevonom a nézőt is a folyamatba, közel kell ahhoz jönnie (belezoomolás), hogy a részletekben rejlő képet is előhívja, amivel viszont egy másik változatot, képtípust hozunk létre, immár közösen.

Tudja már az exponálás pillanatában, hogy mivé alakítja majd utólag a képet?

Nem mindig, bár az ember akarva-akaratlanul azokhoz a képekhez is készíti eleve a „nyersanyagot”, amiket később kreálni fog belőlük. Ráadásul, az egészre, mint folyamatra az jellemző, ami ennek az összeállításnak az első, mondjuk így, munkacíme volt: töredezettség-mentesítés. A metaforikus jelentése mellett valójában éppen ez történik: a fényképező agyában (és a winchesteremben is) ott vannak a lemezterületen szétszórva a folyamatosan készülő képek. Ezek volnának a „töredezett fájlok” és amikor összerendezem őket egy kiállításra, a helyére kerül, átrendeződik minden, megszűnik a töredezett állapot, folyamatossá válnak a fájlok.
Így akár külön csak a vonatos képeimből is összeállíthatnék egy sorozatot (innen jönnek az „Alvók”). Foglalkoztat az utazás, mint fotografálnivaló, az ablakon túli világ, képletesen és konkrétan is. A konkrét ebből a kamera ablakszerűsége, valamint a tényleges ablak visszatérő motívuma, mint látványelem, keret és képfelület egyben. A vonatablak itt is képet keretez, kép a képben, amint elsuhannak a fák odakint, az alvókhoz képest mozogva.
Képfajtaként ez is inkább a digitális kollázsok közé tartozna, most viszont idekívánkozott ebbe a tárlatba, dramaturgiai alapon. Ezek ugyanis „áthelyezhető fájlok”.

Az interjút Zelki János készítette